A legtöbb betegség már születésünkkor a génjeinkbe van kódolva, akadnak, amikre fogékonyabban vagyunk az átlagnál a felmenőink örökítő anyagának köszönhetően, illetve vannak azok a betegségek, amiket csak simán ‘elkapunk’, azaz összeszedünk valahol.
Az asztma és az allergia lassan már népbetegséggé növi ki magát. Aki szerencsés, és egyiktől sem szenved, nem tudja elképzelni sem, hogy mit élhet át egy asztmás beteg télen a fűtésszezonban, illetve, hogy mit kell kiállnia egy allergiásnak az allergiaszezonban. Borzalmas tud lenni, mikor az ember nem kap levegőt, nem tud aludni, folyamatosan könnyezik és folyik az orra, tüsszög, nagy asztmás lévén mindentől befullad.
A fűtés sem segít ezeknek az embereknek télen. Mikor az allergiások fellélegezhetnek, mivel nincsen pollen, akkor jön a másik nagy bajkeverő, a por. Elektromos padlófűtés esetén ugyanis nem keveredik fel a levegő, ezáltal a pollen és a porok nem szállnak szanaszét a levegőben. Asztmások esetében ez a fűtési módszer tehát akár a hőn áhított megváltást is jelentheti, legalább az otthonukban “biztonságban” lehetnek.
Az elektromos padlófűtés beszereléséről rengeteg cég képes gondoskodni, én mégis írnék pár szót arról a cégről, akikkel én dolgoztam együtt. Az elektromospadlofutes.info oldal nyújtotta a megoldást számunkra. Az oldal remekül fel van építve, mindent egyszerűen meg lehet találni rajta, az érdeklődők pedig nem csak teljes felvilágosítást szerezhetnek az elektromos padlófűtés előnyeiről, de véleményeket is olvashatnak, a szerelés minden lépését bemutatják, sokkal közelebb tudunk kerülni a folyamathoz, sokkal jobban átláthatóvá teszik az elektromos padlófűtés teljes rendszerét, a kalkulátoruk használatával pedig előre, már az árajánlat kérése előtt is ki tudjuk számolni, hogy nagyjából mennyi lesz az az annyi, milyen díjszabásra számíthatunk.
A mi lakásunkban tökéletesen megoldották a padlófűtés kiépítését. A burkolatokat le kellett szedni, de szereztek olyan szakembert, aki az elektromos padlófűtés telepítését követően rendelkezésünkre állt a burkolatok újra felhelyezésében, így a lakásunkban viszonylag rövid időn belül élvezhettük a padlófűtések minden előnyét. Nekünk beváltak. Profi csapat, nagy szakértelemmel rendelkező kivitelezők. Az első kapcsolatba kerüléstől kezdve mindenben a segítségemre voltak, a tervezéstől a kivitelezésig mindenben segítettek, egyszerűen csak profi munkát végeztek.
Pontosan csak ez a szó írja le a szakértelmüket: profik. Tudják mit csinálnak, értenek hozzá, a felhasznált anyagaik minősége is elképesztően magas, amióta meglett az új, elektronikus padlófűtés rendszerünk, semmivel sem volt problémánk. Igaz, még viszonylag friss az élmény, de eddig azt mondom, hogy tökéletesen csinálták meg, és minden kritériumunknak megfelel a munkájuk. Ráadásul garanciális is a rendszer, tehát ha az elkövetkezendő 15 évben bármi meghibásodik, akkor azt cserélik.
A honlapon felsorolt előnyök pedig mind igazak, érezhetően jobb a fűtés, melegebbnek érződik a szoba levegője úgy is, hogy alacsonyabb hőfokon megy a fűtés. Az az érzés pedig, mikor a meztelen talpad nem a hideg csempére, hanem a meleg padlóra kell kitenni zuhanyzás után, felbecsülhetetlen. Sőt, papucsra sincsen már szükségünk a lakásban! Teljes mértékben elégedett vagyok az új, korszerű, elektromos padlófűtés rendszerűnkkel.