Az már egy nagy érdem az ember életében, ha sikereket ér el a szakmájában, hát még, ha ezek a sikerek tudományos áttörést, fejlődést jelentenek. Mi sem jobba annál az elhivatottságnál, amely eredményes munkával társul. Az egyetem alatt kerültem közeli kapcsolatba a genetikával, és mivel amúgy is érdekeltek a genetikai adottságokból fakadó betegségek, ennek szenteltem az életem. Megszámlálhatatlan éjszakát dolgoztam át a laborban, akár egymagam, akár az egész csapat, mire áttörést értünk el. Nos, ez egy nagy tudományos felfedezésnek bizonyult, ezért nagy titokban akartuk tartani, viszont mindeközben új embereket kellett felvennünk magunk mellé, mert tudtuk, hogy ezzel valami be fog indulni. Mivel viszont sok rémtörténetet hallottunk már a tudomány világából, ezért megtettük a szükséges óvintézkedéséket, amely például azt jelentette, hogy felkerestük a Haiszky Magánnyomozó Irodát +36 (20) 356 8920 hogy ellenőrizze az újonnan belépő embereket. Mindenkinek át kellette esnie ezen az átvilágításon, és lehetőleg titokban, az adatok szigorú védelme mellett. Minden információra szükségünk volt, mert nem akartuk, hogy esetleg kiszivárogjanak a kísérleti eredmények, vagy bármi, ami veszélyeztetheti a végkifejletet. Amikor már úgy tűnt, hogy minden ideális jelölt makulátlan élettel rendelkezik, egyiküknél mégis belebotlottunk valamibe. Bár próbálta jól elrejteni, de a magánnyomozó kiderítette, hogy vannak olyan konkurens, külföldi kapcsolatai, akik hasonló területen kutatnak, de az utóbbi időben nem volt érdemben említhető eredményük. Ilyenkor fordul az elő, hogy a kiszivárgott adatok alapján gyorsan összetákolnak egy gyenge lábakon álló teszt kísérletet, majd egy csomó pénzbeli támogatást zsebelnek be különböző tudományos szervezetektől. Ezt nehéz kivédeni, pont ezért béreltük fel a magándetektívet, akinek a repertoárjába amúgy is szerepelnek a munkaügyi nyomozások, annak érdekében, hogy pont az ilyen eseteket ki lehessen szűrni.
A gyanúsnak vélt jelöltet jobban kikérdeztük, mert ki akartuk deríteni, hogy jelenleg is szivárogtat-e vagy csak valamilyen munkakapcsolata volt az említett konkurens laborral. Nem akartunk valakit pusztán amiatt elküldeni, mert szóba került, hogy talán nem megbízható, ezért inkább személyesen kérdeztünk rá, és annak függvényében akartuk meghozni a döntést. Az ötlet jó volt, a reakció viszont nem volt barátságos, mivel, amint szóba jött a szivárogtatás, indulatossá vált, ami számunkra azt mutatta, hogy el kell felejtenünk. Sajnos (vagy nem) kell az elővigyázatosság, mivel ezek a munkák a tudomány fejlődését szolgálják, és nekünk foggal-körömmel védenünk kell. Főleg azok ismeretében, hogy a tudományos “ipart” leginkább a külföldi cégek, intézmények uralják.
A magánnyomozó pedig azért kellett, mert az egyik legjobb barátom előző évben a saját cégében járt úgy egy alkalmazottjával, hogy az meglopta, és ő akkor bérelte fel, hogy egyrészt a gyanú bebizonyosodjon, másrészt pedig, hogy bizonyítékokat gyűjtsön. Sajnos a hatóságok leterheltsége miatt ez az idő nagyon elhúzódott volna, ezért kellett egy gyorsabb megoldás. A detektív profizmusában nincs hiány, amit abból lehetett már érezni, hogy egyáltalán nem lepte meg a megbízás tárgya. Minden információt megkapott tőlünk, és már kezdte is a nyomozást, a jelek szerint eredményesen. Ezek után a többi, átvizsgált laboránst már fel tudtuk venni, és folytathattuk a tudományos munkát.