Az energiafelhasználást felmérő mérnök szakította meg a beszélgetésünket

Éppen most olvasok egy könyvet, ami arról szól, hogy a fóbiáinkat, preferenciáinkat és ízlésünket a génjeinkbe kódolva is örökölhettük a szüleinktől, nagyszüleinktől vagy épp még régebbi őseinktől. Erről beszélgettem anyukámmal, amikor a vevőket vártuk a régi nyaralónkban ülve a kanapén. Nem használjuk már ezt a házat, kicsit elavult, valaki másnak majd jó lesz. Mi pedig veszünk egy modernebb lakást a fővárosban, hogy kiadhassuk albérletnek, vagy akár a későbbiekben én költözhessek oda a jövendőbelimmel. Már szinte az egész lakást kipakoltuk, csak egy asztalt, kanapét és pár apró holmit hagytunk elöl, amire szükség lehet az eladásig. Kitakarítottunk és hamar végeztünk, volt egy kis szabadidőnk, amíg az illetékes mérnök ideér, hogy elvégezze a felmérést az energetikai tanúsítványhoz, utána pedig a ház iránt érdeklődőket fogadtuk.

Ezt a kis holt időt használtuk ki arra, hogy elbeszélgessünk erről az érdekes genetikai témáról, hogy feltárhassak egy-két titkot arról, hogy melyik fóbiám honnan eredhet, még ha látszólag a saját életemben nincs is oka. Olvastam olyat, hogy a bohócfóbia például abból eredhet, hogy régen kisgyerekeket állítottak be kényszerből a cirkuszokba dolgozni, akik ezt negatív élményként tapasztalták meg, majd az unokájuknak átörökítették a bohócoktól való félelmet a génjeikben. Egyébként téves az a felfogás, miszerint a génjeink nem változnak: az epigenetika tudománya foglalkozik azzal, hogy a külső behatások igenis megváltoztatják a DNS-ünk szerkezetét. Teljesen elmerültünk ebben a témában, amikor berregett a csengő, megjött a mérnök úr a helyszíni felmérésre. Az energetikai tanúsítványt a www.e-tanusitas.eu honlapról rendeltük meg, mert ők nagyon megbízhatóak és nagy sebességgel végzik el a munkát.

www.e-tanusitas.eu

2012. január óta minden eladó ingatlanra, házra, lakásra kötelező energetikai tanúsítványt kiállíttatni. Így a vevő informálódhat az épület energiaszükségletéről, energetikai minőségéről. A cég egyúttal tanácsokat is ad a szükséges vagy javasolt felújítási lépésekről vagy korszerűsítésről. A területileg illetékes mérnök felméri az ingatlant és az adatokat továbbítja a cégnek. Ők besorolják az ingatlant egy kategóriába aszerint, hogy milyen minőségű az energiafogyasztása. Az elkészült dokumentumot futár segítségével vagy e-mailben küldik el a megrendelőnek a felmérést követő 24 órán belül, de ha nagyon sürgős a dolog, 6-12 órán belül már el tudják küldeni SMS-ben a hitelesített tanúsítvány azonosítóját, ami alapján az ügyvéd el tudja készíteni az adásvételi szerződést. A sürgős munkáért nem számolnak fel plusz költséget, náluk ez a sebesség a természetes.

A www.e-tanusitas.eu honlapon nagyon sok hasznos információval gazdagodhatunk, ami az energetikai tanúsítványt illeti. A “Hasznos tudnivalók” menüpont alatt elolvashatjuk például, hogy milyen esetekben nem szükséges az energetikai tanúsítvány kiállítása. Azt is megtudhatjuk, hogy a tanúsítványból egy példány készül, mert az mindig az aktuális ingatlantulajdonos birtokában van. Az tanúsítás 10 évig érvényes, kivéve, ha olyan felújítást végeznek a házban vagy lakásban, ami megváltoztathatja az ingatlan energetikai besorolását, például hőszigetelés, kazán vagy nyílászáró cseréje. A helyszíni felmérésen az ingatlan lehűlő felületeit, a nyílászárókat és azok tájolását, a padlót, a födémet, a fűtési rendszert és a melegvíz-előállító rendszert kell megmérni. Az ingatlan energetikai besorolása a 12 kategória valamelyikébe nem változtatja meg az épület árát, mert azt inkább a szabad szemmel is látható paraméterek határozzák meg.

A www.e-tanusitas.eu oldalon a “Megrendelés” menüpont alatt három megrendelési lehetőség közül is választhatunk: telefonon, e-mailben vagy közvetlenül az oldalra írt üzenetben is elküldhetjük a megrendelést. A megadott telefonszám bármikor hívható, a cég nagyon rugalmasan dolgozik, akár hétvégén és a késő esti órákban is elérhetjük őket. Tudják, hogy ez a dokumentum mennyire fontos és sürgős lehet, úgyhogy mindig gyorsan dolgoznak és munkára készek. Aki kíváncsi a cég egyéb adataira, az a “Kapcsolat” menüben elolvashat róluk több infót. A cég teljes neve E. E. G. Tanúsító Kft. és komáromi telephellyel rendelkeznek. Mi is őket választottuk, mert már sok jót hallottunk róluk, és egyébként a honlapon is lehet pozitív visszajelzéseket olvasni.