Kötelező egészségügyi vizsgálat

Mindent megteszek azért, hogy a lehető legegészségesebb életmódot folytassam, ennek ellenére persze nekem is akadhatnak egészségügyi problémáim. Ezzel én is tisztában vagyok, mégis nehezen veszem rá magam, hogy kontrollvizsgálatokra járjak. Irtózom a kórházaktól, emiatt ahogy csak lehet, kerülöm őket. Legutoljára akkor voltam egészségügyi vizsgálaton, amikor a jogosítványom megszerzéséhez kötelező volt elmennem.

Eléggé görcsös, izguló típus vagyok, így a jogosítvány megszerzése előtt nagyon stresszes voltam. Kifejezetten rossz periódus volt ez az életemben, de szerencsére sikerült megszereznem a jogosítványt, és az orvosi vizsgálatot is túléltem.

A vezetésről, illetve az autókról azóta is nagyon sok új dolgot tanulok. Korábban sosem foglalkoztam ilyesmivel, ezáltal nem sok tudásom volt ezen a területen. Mivel a családomban senkinek nincs autója, nincs aki segítsen nekem, így teljes mértékben az internetre, illetve a barátokra kell hagyatkoznom.

Legutóbb az autópálya matricáknál akadtam fenn. Hosszabb útra készültem, így eldöntöttem, hogy az autópályás útvonalat fogom választani. Egyáltalán nem voltam tisztában azzal, hogy hogyan lehet a matricát megszerezni, illetve milyen összeget kell rá szánni. Ezt elmeséltem az egyik barátomnak, aki az autopalyamatrica.hu/autopalya-matrica-arak-2019 weboldalt küldte el nekem. Itt megtudtam, hogy igazából a matricát online is meg lehet vásárolni, nem feltétlenül kézzel fogható tárgyra kell gondolni, mint ahogyan azt én képzeltem. Emellett az autopalyamatrica.hu/autopalya-matrica-arak-2019 oldalról a matrica pontos árát is megtudtam. Úgy érzem, hogy az autópálya matricákról mindent megtudtam, amit szerettem volna, de így is sok mindent kell még tanulnom. A következő nagy lecke a műszaki vizsga megszerzése lesz. Bevallom őszintén, hogy az egészségügyi vizsgált már nem is tűnik annyira kibírhatatlannak, a műszaki vizsga mellett.