Nem tudom, ti mennyire hisztek abban, hogy a különböző érzékeket és készségeket is örököljük valamilyen formában az őseinktől. A zenész családban sok zenész poronty lesz, a jogászoknál a gyerek is ügyvédnek tanul, a pedagógus betegség is ragályos tud lenni, ahogyan az orvosok utódai is tehetséges orvosokká szoktak válni. Persze ezek nem kizárólagosak, hiszen mindannyian izgalmas önálló lények vagyunk, de nagyon gyakori esetek. Nálam speciel a fő irányt nem a szüleim alapszakmája adta meg, de mégis úgy érzem, sok mindent örököltem tőlük. Mindketten pedagógusok, belőlem meg előadóművész lesz, de mégis szeretnék tanítani is. Azért valamit mégis csak tudtak rám hatni ez ügyben, még ha kezdetektől fogva óva is intettek attól, hogy bármilyen nemű kapcsolatom legyen az oktatással munkaügyi oldalról. Épp ezért választottam egy olyan szakmát, ami ebből a szempontból még rosszabb. De ez már egy másik kérdés…
Azonban sokszor úgy érzem, hogy az ő készségeiket és affinitásukat is megörököltem vagy ellestem gyerekkoromtól kezdve és nagyon hasonló módon fordulok bizonyos dolgokhoz és vagyok bennük ügyes vagy teljesen ügyetlen. Így hát valahol a génjeimben van az is, hogy totális műszaki analfabéta vagyok. Egyszerűen nem tudok mit tenni ellene, ez van. Mivel a szüleim is épp így vannak ezzel, a műszaki vészhelyzetek elhárításáról sorshúzással szoktunk dönteni. Aki a legrövidebbet húzza, annak kell megoldani a problémát.
Így történt, hogy nem rég kifogyott a nyomtatónkból a tinta és mindenki kaparta a fejét, hogy jaj, honnan is szoktunk ilyen szerezni. Mivel én húztam a rövidebbet, a nyakamba sózták a dolog megoldását. Az első kétségbeesést követően leültem a gép elé és rákerestem, hogy mégis hol érhető el HP patron jó áron és gyorsan. Az első találatok között volt egy olyan nyomtató alkatrészekkel foglalkozó oldal, ahol valami hihetetlen mennyiségű különböző HP patron volt felsorolva. Hát gondoltam itt biztosan megtalálom a nekem valót. Gyorsan rá is kerestem és bizony ott volt rögtön, ami nekem kellett. Azt hittem itt véget ér a feladatom, megrendelem és kész. De a honlap felsorolt jó néhány kapcsolódó terméket, nyomtatókat és alkatrészeket, de ami ennél is fontosabb, patron alternatívákat is. Vagyis, elérhető náluk az eredeti, HP által gyártott verzió kedvező áron ugyan, de HP áron, de elérhető náluk egy olcsóbb utángyártott termék is, ami ugyanazt tudja, ugyanolyan jó minőségű, mégis jóval olcsóbb, mert nem a HP gyártja, hanem valaki más Kínában. Ki is választottam rögtön kettőt is ebből termékből és megrendeltem.
Végigböngésztem az oldalt és azt láttam, hogyha valamiből nem csak egyet rendelek, rögtön kapok rá kedvezményt. Nyilván minél több darabról van így szó, annál olcsóbbra jön ki a darabár. Annyira nem akartam betárazni tintapatronból, gondolom máskor is lesz még hasonló összegért, de ez is hatalmas plusz pont emellett az üzlet mellett. Egyébként rengeteg más nyomtatással kapcsolatos eszközt forgalmaznak, elképesztő mennyiségű toner, nyomtató alkatrészek és miegymás van felsorolva a honlapjukon. Csak egy egyszerű gondolatkísérlettel élve: körülbelül tízféle nyomtató márkával foglalkoznak. Mindegyik márkának legyen mondjuk 30 típusú nyomtatója – és akkor még nem mondtam sokat – és ezt mondjuk legyen minden esetben 15-féle különböző tonerrel, vagy tintapatronnal üzemeltethető. Na, van már elképzelésetek hogy néz ki ez a weboldal? Mégis, a keresés annyira egyszerűen és gördülékenyen ment, hogy egy szavam se lehet rá.
A házhoz szállítás is rendkívül egyszerűen ment, a klasszikus “ahogyan a nagy könyvben meg van írva” módon. Megrendeltem a termékeket és mivel raktáron voltak rá egy napra már kaptam is az értesítést a GLS futártól, hogy csomagom fog érkezni délután 2 és 3 között. Borzasztóan kényelmes is volt ez így és persze nagyon gyors. Persze előfordulhatott volna pillanatnyi készlethiány, de ezt a honlapon előre jelzik, tehát nem zsákbamacskát vesz az ember, mikor rendel. Mindennek a tetejébe a kiszállítás ingyenes volt, mert most mindent ingyen visznek házhoz.
Miután ezt a sztorit elmeséltem a szüleimnek, el is kezdtek rögtön agyalni és böngészni az oldalt, mert nem rég vettünk egy új nyomtatót, ami tonerrel működik és szkennelni is tud, csak még nem üzemeltük be, mégpedig azért nem, mert nem vettünk hozzá tonert. Úgyhogy ezen a tintapatronos sikeren fellendülve hamar kerestem egy kedvező árú tonert is és újra rendeltem erről az oldalról. Másodjára is épp olyan jól jártam mint először, ami az utángyártott termék árát és persze ami a kiszállítást is illeti.
Ez a csupa jó tapasztalat nagyon jól jött a kis műszaki “zseni” lelkemnek, így az első dolgom volt, hogy könyvjelzőzzem ezt az oldalt és ha bármilyen nyomtató alkatrészre, papírra vagy bármilyen ezzel kapcsolatos felszerelésre lesz szükségem, csak innen fogok rendelni a jövőben is.