Vízszerelés a génekben van

Barátnőmék éppen gyermektervezés fázisában vannak, nem is azt mondanám, hogy tervezés, hanem a kivitelezés. Nagyon úgy tűnik, hogy természetes úton nem fog összejönni számukra a gyerek. Ezért már különböző vizsgálatokon átestek, az alap vérvételen keresztül, komplexebb szűréseken is, hogy feltárják a problémát. A gének tekintetében nincs semmilyen akadályozó probléma. Így remélhetőleg nagyon hamar már egy új tagunkkal tud bővülni a kis baráti társaságunk. Nagyon jó lenne, hogy ha összejönne nekik, és én arra gondoltam, hogy a genetika ne viccelje meg őket, a lánygyermek hasonlítson a barátnőmre. Az ő génjeit örökölje ;göndör szőke haj, kék szemek, nagyon szép baba lenne, illetve majd gyermekként is különleges lehetne. Ezek tervek és még várunk, hogy megszülethessen mindenesetre várunk. Nem úgy, mint arra a szerelőre, akit kihívtak a vízvezetékeik miatt.

Új ház építésébe fogtak a barátaim a gyermekvállaláson túl. Egyszerre sok mindenbe belekaptam, és építkezésnél ott tartanak, hogy már állnak a falak, jöhet a vízszerelés. Akik első körben kiválasztottak szakit, nem igazán hozta azt a szintet, amit elvártak volna tőle. Ezért rövid egyezkedést követően megváltak egymástól. Ha nem tud úgy teljesíteni, jelen esetben dolgozni a vízvezetékeken, akkor nem kell egymás idejét húzni, hogy ha nincs meg a kellő elszántság mindkét fél részéről, akkor válás következik be. Most is úgy lett, nem haladt a munka és el el is tűnt a szakember, így házat nem lehet építeni, a vízvezeték pedig egy kardinális pontja a háznak.

Tehát a barátaim új vízszerelő után néztek. És ahogy későbbi beszámolóikból kiderült, ennél jobb dolog nem is történhetett volna velük, minthogy leváltották az elsőt, hiszen egy olyan fantasztikus szakembert találtak, aki messzemenően felülmúlta az előzőt. De hogyan is találták meg, ajánlás alapján, vagy valami kis apróhirdetést találtak tőle, vetül fel bennem a kérdés. De nem, számukra is meglepő módon, olyanformán az interneten, hogy saját oldallal rendelkezik a szerelő. Ilyenről sem hallott még egyikünk sem. Tehát rákerestek, hogy; vízszerelő budapest, és máris őt hozta ki a találat. Egyfajta isteni kéz is lehetett benne, amikor a vízszerelő Budapest kifejezésre őt találták meg.

Hiszen nagy szükségük volt egy ténylegesen jó szakemberre, aki felelősségteljesen, szakszerűen látja el a feladatokat, és megbízhatóan amíg tart a munka megjelenik a helyszínen. Olyan jó, hogy a honlapján található volt róla pár információ, ezt a barátnőm mesélte. Így nem teljesen idegen embert hívtak a házukhoz, hanem már tudták róla, hogy közel 30 éves a víz, gáz, fűtésszerelés világában mozog. Feltételezték, hogy vízszerelés tekintetében újat már nem tudnak majd neki mutatni. Nagyon megbízható és lelkiismeretes szakember érkezett ki a barátnőmékhez, aki minden elvarratlan és a másik vízszerelő által kevésbé jól elkészített munkát felmért, és újratervezett.

Nagyon jól együtt tudtak működni, és a vízvezetékek megszerelése szuperül sikerült, egy igazán profi szakembert sikerült találniuk azóta sincs ezzel kapcsolatban kételyük. A hívást követően nagyon hamar ki tudott érkezni, és a szakértelmével még tanácsokkal is ellátta a barátnőméket, akik igazán hálásak neki, hogy ilyen beugrós módon megoldott a problémájukat. Hiszen erre nem mindegyik szerelő lett volna vevő, és alkalmas. De örülnek, hogy így alakult és rátaláltak, ha valamilyen problémájuk lépne fel a szerelő foglalkozási köréhez köthetően, akkor mindenképpen őt fogják újra hívni, annyira elégedettek voltak vele a mostani munkáját illetően.