Szerintem az egészség mindennél fontosabb. Persze ahhoz, hogy egészségesek legyünk és maradjunk is nagyon sokat kell tenni. Ha például egész nap csak otthon ülünk és olyan ételeket eszünk, amikre a szervezetünknek valójában egyáltalán nincsen szüksége, akkor ne csodálkozzunk rajta, ha különböző egészségügyi és mentális problémáink lesznek. Persze nagyon sok mindent meghatároznak a gének, de ugyanakkor mi is tudunk tenni érte.
Az esetek nagyon nagy százalékában a legtöbb betegség azon múlik, hogy mit eszünk, hogyan táplálkozunk. Legfontosabb a kiegyensúlyozott étrend és persze az, hogy a szervezetünknek mire van szüksége. Ehhez érdemes megfigyelni a különböző ételek és alapanyagok hatásait és persze kicsit utánaolvasni annak, hogy minek milyen élettani hatása van.
A múlt héten a szokásos egészségügyi vizsgálaton voltam, ahol beszélgetésbe elegyedtem a mellettem várakozóval, Istvánnal.
István elmesélte, hogy a vállalkozásának a weblapjához a Keresőbenelső szövegírás szolgáltatását választotta. Hogy miért? Mert ez a cég weblapok készítésével, grafikai tervezéssel és az ehhez kapcsolódó online marketing szolgáltatásokkal foglalkozik, többek között a szövegírással is.
Miért érdemes a Keresőbenelső szövegírás szolgáltatását választani?
A Keresőbenelsőnél van lehetőség mind kreatív szövegek megírására a weboldalunkra, mind pedig tartalommarketingre.
A szövegírás szolgáltatásuk igazán kreatív és profi, amellyel könnyen meg lehet ragadni az adott ügyfél figyelmét. Emellett sikerülhet meggyőzni arról, hogy mi vagyunk az igazi szakértők az adott témában és valódi megoldást tudunk nyújtani a problémájára, valamint ösztönözni is tudjuk, hogy kérjen egy ajánlatot tőlünk. Ez mind-mind nagyon fontos napjainkban egy komoly szövegírás esetén.
A szövegek megírásában nagy könnyebbséget jelent az évek alatt összegyűjtött tapasztalat és az, hogy mindig törekednek a hitelességre, ami egy alapvető része a szövegírásnak. A segítségünkre tudnak lenni kreatív szövegírásban, online vagy nyomtatott kiadványok szerkesztésében, e-mail kampányokban vagy akár weboldalak szövegezésében.
Hogyan működik a tartalommarketing gyártása a Keresőbenelsőnél?
Első körben feltkérképezik az adott témát, ami azért is fontos, hogy kiderüljön mik azok a tapasztalatok, amik hasznosak lehetnek a potenciális ügyfél számára. Ezután következik a telefonos és személyes interjú, amely során még több minden kiderül az ügyfélről és a kívánalmakról. Az összegyűjtött információt rendszerezik, illetve ha még egyéb kutatásra és anyagokra van szükség, akkor a valódi munka elkezdése előtt ezt mindenképpen beszerzik.
Ezt követi a lényegi rész vagyis a szöveg megírása a korábbi egyeztetések és a megszerzett anyagok alapján. Mindenképpen egy könnyen olvasható és élvezetes szöveg elkészítésére törekednek. A szövegből nem maradhatnk ki a képek sem, hiszen ezektől lesz sokkal érdekesebb és színesebb az írás. A szöveghez automatikusan tartozik egy hirlevél és 5 darab Facebook bejegyzés is, hogy minél többen értesülhessenek róla.
A legvégén természetesen nem maradhat el az ellenőrzés és átolvasás egyik fél részéről sem, hiszen mindenki ismeri azt a mondást, hogy “több szem, többet lát”. Ha minden hibát sikerült kijavítani és az ügyfél is rábólintott, akkor nem marad más hátra, mint a publikálás.
Ez remekül hangzott. Most már értem, hogy István miért van annyira megelégedve ezzel a szolgáltatással.