Az autóm egészsége is nagyon fontos a számomra

A saját magam egészsége mellett azért vannak más dolgok is az életben, amire nagy figyelmet próbálok fordítani. Ahogyan évente eljárok különböző szűrővizsgálatokra, vérvételre, rákszűrésre és minden másra, úgy az autómat is elviszem a megfelelő időközönként egy átvizsgálásra. Ez általában a tavaszi és őszi átálláshoz igazodik, amikor egyébként is fel kell keresnem az autószerelőmet, hogy a szokásos, ilyenkor esedékes teendőket csinálja meg az autómon. Hallottatok már a 19. kerületi Méta Autószervizről? Én hozzájuk hordom egy ideje az autómat és még nem okoztak csalódást. A https://www.metaautoszerviz.hu oldalon megtalálhattok róluk mindent, amit csak tudni érdemes.

A Méta Autószerviz Budapest 19. kerületében van, ahol egészen pontosan a Méta utca 13. szám alatti műhelyben várják az autósokat és motorosokat egyaránt. A könnyű kapcsolatfelvétel jegyében már lehetőség van az online időpont foglalásra is. Ez nagyon megkönnyíti a megszokott telefonos egyeztetéses procedúrát, hiszen rögtön látjuk a honlapon, hogy mikor van a következő szabad időpont és úgy tudunk tervezni a látogatással. Persze aki a hagyományos módon szeret egyeztetni a mikorról, vagy esetleg konkrét kérdései vannak azzal kapcsolatban, hogy mivel is keresheti fel a Méta Autószervizt, annak ott a telefonos elérhetőség is a weboldalon: https://www.metaautoszerviz.hu.

Hogy miért szeretem ide hordani az autómat? Azért, mert egy helyen megkapok mindent. És itt most nem csak önmagában a megbízhatóságra és a legmagasabb fokú szakmaiságra gondolok, mert azt hiszem, hogy ennek kell lennie az alapnak. Hanem sokkal inkább arra, hogy ide elviszem az autót és mindent megcsinálnak vele, rajta, amit éppen szükséges. És nekem nincs gondom azzal, hogy bármit be kéne szerezni, vagy meg kéne venni előre, hiszen ott helyben megrendelnek mindent és garanciát vállalnak az általuk beépített alkatrészekre.

Ahogyan azt a https://www.metaautoszerviz.hu kezdőlapján is lehet olvasni, a politikájuk a következő. Mire lehet számítani tőlük, ha valaki a Métát választja szervizének? Minőségre – teljesen függetlenül attól, hogy egy kisebb munkáról van-e szó, vagy valami komolyabb méretű cseréről, szerelésről. Az igényes, minőségi munka a védjegyük. Emellett az éppen aktuálisan futó legmodernebb technikákkal igyekeznek mindig a legjobb tudások szerint megjavítani, vagy épp feltuningolni a járgányt. A vállalt munkával kapcsolatban természetesen a pontosság és a precizitás is előkelő helyen szerepel, hiszen egy olyan területen tevékenykednek a Méta Autószerviz dolgozói, ami aztán emberéletekre kell, hogy vigyázzon. Így itt nem fér bele figyelmetlenség, vagy tévedés – éppen ezért nem is követnek el ilyesmit. Végül, de nem utolsó sorban pedig nagyon büszkék arra, hogy mindig egyenesen és tisztán tájékoztatják a megrendelőket a szükséges beavatkozásról és annak vonzatairól. Ennek egy ékes példája az is, hogy a https://www.metaautoszerviz.hu oldalon megtalálható minden szolgáltatás ára. Ez nem jellemző ezen a területen, ők mégis megosztották ezt mindenkivel. Ez már önmagában rendkívül szimpatikus húzás – számomra legalábbis.

A Méta csapata még arra is odafigyel, hogy olyan tartalmakat is kitegyenek a weboldalukra, amivel egy kicsit segíthetnek képbe kerülni a gyakori autós témákat illetően azoknak, akik egyébként annyira nem mozognak komfortosan ezen a területen. Ezzel kellő magabiztosságot adhatnak ahhoz, hogy aztán felkeressék őket az emberek a konkrét problémák leírásával.

Tényleg nagyon sokféle szolgáltatással várják a megrendelőket a 19. kerületi műhelyben. Ezek közül ha csak párat sorolok, akkor azok az olajcsere, a futómű problémáinak orvosolása, a kipufogó csere vagy épp különböző diagnosztikai feladatok és hibakód kiolvasás. Ezek mind-mind olyan dolgok, amik mindenkinél előfordulhatnak. A többi tartalomért látogassatok el nyugodtan a https://www.metaautoszerviz.hu oldalra és ott megtaláltok mindent, ami csak érdekelhet benneteket.

https://www.metaautoszerviz.hu