Újra tudok fájdalom nélkül futni…

Az elmúlt időszakban egyre inkább romlani kezdett az egészségem. Valószínűleg azért , mert abbahagytam a sportolást, ráadásul öregszem is sajnos. Egy ideje már érzem, hogy nem tudok úgy lehajolni, hogy utána ne fájna a derekam, vagy úgy leguggolni, hogy ne érezném a térdem. Éveken keresztül élsportoló voltam. Sajnos abba kellett hagynom a versenyzést, bár utána még évekig aktívan sportoltam. Ez szintén kihatással lehetett a szervezetemre. A múltkor voltam a háziorvosomnak, akinek elmeséltem milyen fájdalmaim vannak. Azt mondta valószínűleg elkoptak a porcaim. Eléggé megijedtem, mert több barátom is túl esett már térdműtéten, kapott protézist. Én magam is láttam egy műsorban, hogy is zajlik egy ilyen műtét és őszintén szólva nem igazán akartam. Szóval nagyon bíztam benne, hogy semmi komoly, minden rendben lesz. Azért a háziorvosom tovább küldött kivizsgálásra, ahol megállapították, hogy porckopásom van. A műtétre pedig azt mondta az orvos, hogy még nem esedékes, viszont nagyon oda kell figyeljek, hogy megfelelően védjem a porcaimat. Mivel számomra nagyon fontos az egészségem, igyekeztem a lehető legjobb porcerősítő után nézni. Otthon, számítógépezés közben bukkantam rá a prevenciopatika.hu oldalra, ahol kapható volt az a porcerősítő is, amit az orvosom ajánlott. Legnagyobb megdöbbenésemre ez egy online patika, ahonnan házhoz rendelhetjük a gyógyszereket. Ez hatalmas plusz volt számomra, ugyanis a hétköznapjaim annyira zsúfoltak, hogy alig van időm a munkán kívül másra, ráadásul a helyi gyógyszertár sincs közel. Úgyhogy gyorsan meg is rendeltem ezt a porcerősítőt, egyből többet is. Miután megérkezett hozzám a rendelés el is kezdtem szedni, hogy minél hamarabb jobban legyek úja. Hónapokkal később, mikor mentem kontrollra kiderült, hogy sikerült visszaépíteni a porcomat és műtétre sem lesz szükség, ráadásul a sportolástól sem kell majd tartanom. Először az utóbbi kijelentésével a doktor úrnak kicsit szkeptikus voltam, de egy 20 perces futás után nem éreztem, hogy fájna a térdem. Ez egészen megdöbbentő volt, hiszen nagyon rég történt már velem ilyen. Szinte úgy éreztem, hogy megint fiatal vagyok, energikus és strapabíró.

A lábam már évek óta fáj. Azt tudtam, hogy lúdtalpas vagyok, de hogy a térdkalácsom miért fáj folyton, arról fogalmam sem volt. Úgyhogy úgy döntöttem, elmegyek a kórházba megnézetni, mi lehet a baj. Hosszas várakozás után sorra kerültem. Az orvos megállapította hogy genetikailag nem jól vannak elhelyezkedve a csontok a lábamban, ezért alakult ki bokasüllyedés, lúdtalp, és ezért fáj a térdem is. Azt is mondta továbbá, hogy a sok megerőltetés miatt kialakult nálam porckopás is, ráadásul meg is sérült a porcom. Utóbbi amiatt lehetett, hogy nem is olyan rég leestem a lépcsőn és pont a térdemre érkeztem. Ezek miatt az orvos felírt nekem egy új, a lábamra szabott lúdtalp betétet sarokemelővel és egy porcerősítőt. Bízom benne, ha betartom az utasításokat, a jövőben már nem lesznek fájdalmaim nap mint nap. Ráadásul a régi szenvedélyemnek, a futásnak is újra hódolhatok. El sem tudom mondani mennyire hiányzik a rendszeres sportolás. Remélhetőleg újra kimehetek a parkba és kikapcsolódhatok kocogás közben. Ugyanis sajnos a fájdalmaim miatt ezt is mellőznöm kellett, ez pedig nagyon zavart. A futás mindig is szerves része volt az életemnek. Már egészen kis korom óta futottam ha egy kis kikapcsolódásra vágytam. Úgyhogy nagyon bízom benne tényleg, hogy hatásos lesz az orvos által felírt porcerősítő és a lúdtalp betét is.